Van egy kutyám. Hegyes az orra, nagy denevér-füle van, a színe pedig hollófekete. Az emberek szerint rusnya egy dög, de számomra a Világ legszebb kutyája. És ezt nem a gyöngéd imádat és elfogultság mondatja velem. A fajta összes képviselőjét ugyanolyan szépnek látom. (azért egy picivel mégis mindig a saját kutyámat találom tetszetősebbnek- egy csöpp elfogultságot én is megengedhetek magamnak... )
Már jópár embert megbabonázott: ez a mudi. Az a jópár ember mindegy milyen, nem számít a kora, hobbija, munkája, dilije, egy közös pont biztos van bennük, ami remek csapattá kovácsolja őket: a mudi. Egyikük kicsi lánya nagyon bölcsen megjegyezte: az élethez három dolog kell: a mudi, a mudi, és a mudi.
A magyar embernek furcsa egy ilyen ,,kis korcs" , és mikor megtudják hogy fajtatiszta, mind meghökkennek. ,,Fajtatiszta?? Ne má'! Legalább választhattál volna valami szépet, haver..."- gondolják.
Ők azonban nem tudják, hogy a mudit a belsője teszi igazán csodálnivalóvá. Aki egyszer mudit vesz, onnantól kezdve csak mudit akar. Vajon miért?
Mert minden más kutyafajtánál jobban szereti a gazdáját. Saját tapasztalatból mondom. Nem törleszkedik, nem csüng rajtad, egyszerűen csak VAN. Talán az összes mudis ezt szereti legjobban benne, nem tudom. Szerintem ez a fajta egyik fő jellemzője. Bárhová mész a lakásban, a kertben, az utcán... a Te drága kis mudid mindig követ, bárhová mész, bármilyen dolgod akad. Ha Neked hajat kell mosnod, a Te drága kis mudid lefekszik a kád mellé és vár. Ha Te épp főzöl, a drága kis mudid ott fekszik a lábadnál, és vár(ja a potya falatokat). És ha bármikor szükséged van rá... teszem azt, a szüleid veszekednek, vagy éppen sírsz, netán csak kéne egy baráti arconnyalás, a Te kis mudid rögtön ott terem, és hozzádbújik, hogy megölelhesd, és a selymes bundájába fúrhasd az arcod.
Hadd mondjak egy példát...
Dühösen csörtettem be a szobámba. A nővéremmel veszekedtünk, és szerettem volna végre egyedül lenni, hogy ne halljam miket vágnak még a fejemhez... Bodza szorosan a lábamhoz simulva követett. Anya ekkor lépett be tesómhoz.
-...szegény ÉN, mindig van valami bajom...- anyám olyan hangon szólalt meg, hogy muszáj volt visszarohannom a nővérem szobájába, azt hittem sír. De kiderült, hogy csak Jucit utánozta gúnyosan, és a hangja ezután már dühösen pattogós volt.
-...Miért mondod, hogy maradhat a szobádban, ha előtte azt mondtad, menjen a pokolba?!- Anyám engem védett meg. Igaz, a nővérem mondata, miszerint menjek a pokolba, valójában Bodzának szólt. Ez azonban lényegtelen. Aki a kutyámat utálja, engem is utál.
Látván, hogy anyámban van még erő, hogy kiabálni tudjon, végre ,,megnyugodva" bemehettem a saját rezidenciámba, hogy végre bőghessek egy jót. A földre vetettem magam és a földet püfölve keservesen zokogni kezdtem. Egymást kergették fejemben a gondolatok. Iszonyúan elegem volt, dühös voltam, és fájóan mély nyomokat hagyott bennem a könyv, amit legutóbb olvastam. (A nővérem húga) Ekkor az arcomra szorított kezeimet egy nedves orr lökte félre, és Bodza veszettül nyalogatni kezdte az arcomat. Eltoltam magamtól, de a kezemben tovább tartottam a fejét. Lefeküdt, közelebb kúszott hozzám, csak annyira, hogy arca az arcomhoz érjen, és várt. Várta, hogy megnyugodjak.
Ilyen a mudi.
